FRISS HÍREK

Győr autóbusz-közlekedésének átalakítása: megvalósult

megjelent: 2011.12.27.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kisalföld Volán Zrt. együttműködésének köszönhetően 2011 decemberében elindulhatott az országosan is egyedülálló korszerű utastájékoztató rendszer. Az Európai Unió által támogatott beruházás eredményeként Győr közösségi közlekedése jelentősen átalakult az elmúlt évben.

A médiában, az interneten és újságokban csak dióhéjban hallhatunk, olvashatunk információkat az új rendszerről. Az első részletes írás az új forgalomirányítási rendszerről itt, a gyoribuszok.hu-n!

A rendszerről:

A helyi közlekedésben részt vevő autóbuszokra külső és belső hangszórókat szereltek. A külső hangszórók feladata a busz megállóba való érkezésekor a járatszám és a végállomás nevének bemondása. Miután a jármű elindult a megállóból a belső hangszórók szólalnak meg és tájékoztatnak a következő megálló nevéről és az átszállási lehetőségekről, majd a következő megállóba való érkezés előtt ismétel, annyi különbséggel, hogy az átszállási lehetőségeket nem sorolja fel mégegyszer. A rendszer hangja Mokos Tibor a Pécs TV egyik munkatársa. A hangszóróknak egyéb szerepük is van a buszokon. A forgalomirányító központ beszélhet a sofőrrel, az utasokkal. Minden jármű mikrofonnal szerelt, ami azt jelenti, a központban ülő diszpécser bármikor belehallgathat a buszon zajló eseményekbe, beszélgetésekbe és rögzítheti is azokat. A sofőr közvetlenül nem hívhatja a központot, úgynevezett visszahívást kérhet a rendszeren keresztül.

A "fedélzeti utastájékoztatás" másik fő eleme a belső utastéri kijelző. Ez a bemondó hanggal szinkronban mutatja a következő megállót, majd 3 másodpercenként tájékoztat a pontos időről. A belső kijelzőn megtudhatjuk azt is, hányas buszon ülünk és hogy melyik végállomás felé utazunk. Különleges helyzetek esetén (pl. baleset miatti kerülés) a forgalomirányító központba ülő diszpécser információkat írhat ki erre a kijelzőre és tájékoztathatja az utasokat, hogy például "Az autóbusz forgalmi okok miatt a következő megállóba nem áll be". Az első és oldalsó kijelzőkön is történtek változások, főként vizuálisan: a kijelzés betűtípusa és mérete is megváltozott. Az előny viszont, hogy az eddigi táblás, illetve kijelző nélküli buszok is kaptak külső-belső kijelzőket egyaránt.

A magas forgalmú, kiemelt megállókba összesen 24 darab információs oszlopot és 20 darab jegykiadó automatát telepítettek. A totemekről tájékozódhatnak a várakozók arról, melyik járat mikor érkezik az adott megállóba valamint melyik végállomás felé tart. Az érkezési idő mögött feltűnhet időnként egy felkiáltójel, ami azt jelenti, hogy nem a valós helyzet alapján való érkezést mutatja a totem, hanem a menetrend szerinti érkezést, ami eltérhet a valóságtól! Az autóbusz megállóba érkezésekor a várható érkezést mutató szám egy busz ikonra vált át, ez azt jelenti, az adott járat megérkezett. Az oszlopon lévő digitális kijelzőről a pontos idő is leolvasható. A digitális kijelző feletti kiírás alapján megtudhatjuk, melyik megállóban vagyunk. A totemnek még számos "rejtett adottsága" van: a központból bármilyen szöveget kiírhatnak a totem kijelzőjére. Ez egy fontos tulajdonság az utastájékoztatásban például egy esetleges bombariadónál, amikor az utasokat a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni tudják a történtekről, vagy netalántán egy baleset miatt kimarad az adott megálló, így a központból ki tudják írni a totemra, hogy "forgalmi okok miatt a megálló nem üzemel". Természetesen az információs oszlopnak is van hangszórója, ami szinte folyamatos hangos tájékoztatást ad az autóbuszok helyzetéről és a hátralévő várakozási időről. Az oszlopok alsó részén a járatok tervezett menetrendje látható, soronként 2 leddel. Az a led világít, amelyik megállóban áll a busz, ha a kisebbik átmérőjű LED világít, akkor buszunk két megálló között úton van. Az információs táblák hátoldalán egy várostérkép és azon járatszámok találhatóak melyek érintik az adott megállót. Mivel egy EU által támogatott beruházásról beszélünk, kötelező az akadálymentesítés: a vakok és gyengén látók számára a megállókba fehér, bordázott csíkos négyzeteket fektettek le. A totemoszlopok a vandálok ellen is védve vannak, bárminemű érintkezés az oszloppal hangos tájékoztatást von maga után!

Az egész rendszer szíve a forgalomirányító központ, amely a Volán Ipar utcai telephelyén található egy irodában. Egy belső szerverre való csatlakozás után a forgalmistáknak megjelenik a DPX nevű térképes forgalomirányító program. A programban több modulban kísérhetjük figyelemmel a teljes helyi autóbusz-állományt. Az első nyitó-felület az indítónapló, amely a napi feladatokat mutatja autóbuszokra lebontva. A modul bal részén találhatóak a rendszámok, ezek mindegyikéhez sofőrök és fordáik vannak rendelve. A diszpécser egy számegyeneshez hasonló "idővonal" fejléc alatt láthatja az autóbuszokat úgy, hogy minden busznak külön sorban nézi a már elvégzett és a még elvégezendő feladatait. Van egy tervezett és egy teljesített idő: a tervezett egy színtelen csíkot, a teljesített zöld csíkot mutat, azaz a tervezett menetrendhez képest a sofőr egy adott járatát hogyan tudta elvégezni, mennyire volt pontos.

A forgalomirányítás egyik másik érdekes nézete a térképes nézet. A GPS adatok alapján - amiket a járművek küldenek a központba - körülbelül 5-10 másodpercenként frissülő helyzetképet kapnak a diszpécserek. Itt is a színek segítik a diszpécserek munkáit, a busz ikonra rákattintva megjeleníthetik az autóbusz valós helyzetét, rendszámát, fordaszámát, jelenlegi járatszámát, indulási idejét, a sofőr nevét, pillanatnyi sebességét és a késését vagy sietését. Az éppen kiállásban lévő autóbuszok fehér színnel jelennek meg a képernyőn. Ha egy autóbusz nem indul el időben, a forgalmista telefonon - GSM kapcsolattal - értesíti, hogy indulnia kellene. A központból írásos üzeneteket is lehet küldeni egy adott autóbuszvezető számára, a kommunikáció modulból ki kell választani az érintett járművet és az üzenet elküldése után megjelenik a busz fedélzeti számítógépén az írás, amit a sofőrnek nyugtáznia vagy végrehajtania kell. A kiemelt kereszteződésekbe érkező járatok a jelzőlámpáknál szükség esetén zöld jelzést kapnak!

 

 

 

A rendszer egyik fontos berendezése a fedélzeti számítógép, ami minden busz sofőrfülkéjében megtalálható. Fellépéskor a sofőr lehúzza a monitor előtt a kártyáját, ezzel belépett a rendszerbe. Mikor ezt megtette, a központban ülő diszpécser is látja, hogy a sofőr fellépett. Innentől kezdve mindent automatikusan csinál a gép: tájékoztatja a sofőrt a következő járatáról és kitábláz. A sofőr eközben megtekintheti további napi feladatait, és az összes többi győri fordát is. Mivel a központi forgalomirányítás miatt a marcalvárosi és Révai Miklós utcai forgalmi irodák megszűntek, a sofőrnek jogosan van lehetősége beletekinteni például a honlapi járatai közé. A fedélzeti számítógép menet közben is kiír némi hasznos információt: fordulási időt a végállomáson, illetve a késést, sietést. A késést sárga K, a pontosságot zöld P, a sietést piros S betűvel jelzi. Például: K3 - ez azt jelenti, hogy az autóbusz 3 perces késésben van.

 

 

 

A jegykiadó automaták is "okosak". Fizethetünk fémpénzzel, bankjeggyel, bankkártyával. Válthatunk jegyet és bérletet, akár németül és angolul is. Az automaták legfőbb feladata a két megszűnt forgalmi iroda napi forgalmának lebonyolítása. Továbbá az autóbuszvezetőnél váltható 400 forintos jegy is ösztönzi majd az utast, hogy az automatából vásároljon.

 

 

 

Az új rendszerről képek találhatóak az ESEMÉNYEK menüpont alatt (magyarázattal), valamint videós összeállítás a VIDEÓK menüpont alatt, vagy a YouTube-on!

-