FRISS HÍREK

Új buszjárat Nagymegyer és Győr között

megjelent: 2014.12.07.

2014 november 22-én indult útjára az új, Magyarországot és Szlovákiát összekötő nemzetközi buszjárat Nagymegyer és Győr között.

A vonalon két darab teljesen új, Euro VI-os motorral szerelt Iveco Crossway teljesít szolgálatot, melyeket a közel félmillió euró költségvetésű Európai Uniós projekt keretein belül vásárolt meg Nagymegyer önkormányzata. A projekt teljes költsége 518 ezer euró (több mint 160 millió forint), ebből Győr önköltsége 15 millió forint volt. Az új járat összesen hat sofőrnek ad munkát, akik egyébként magyarul és szlovákul is beszélnek. Egy út ára a két város között 2 euró/700 forint körül mozog.

A buszok Győrben tíz helyen, így például az egyetemnél, a Honvéd ligetnél és az ETO Parknál is megállnak, valamint érintik a két végpont közé eső településeket is, úgy mint Medve, Balony, Csilizradvány és Vámosszabadi. A menetidő közel 45 perc. Munkanapokon 6-6, hétvégén és ünnepnapokon pedig 2-2 járat szállítja az utasokat a két város között. 2015 májusáig próbaüzem van, addig várják a lakosság visszajelzését. Menetrend az alábbi link alatt található: http://tinyurl.com/oatzc54

Az új buszok rendszáma:
DS-578ES és DS-839ES

Képriport a járatról, a buszokról az ESEMÉNYEK galériában!

-