FRISS HÍREK

Feltámadt a laprugós Ikarus, azaz újra mozgásban az AFF-622

megjelent: 2017.09.21.

 

Az ország utolsó közforgalmú Ikarus 266-osának selejtezése kapcsán a gyoribuszok.hu facebook oldalán már látható volt májusban egy közelmúltbeli fotó a Kisalföld Volán utolsó Ikarus 266-os autóbuszáról, az AFF-622-ről. Valószínűleg sokan nem is tudják, hogy létezik ez a jármű, hiszen selejtezése óta, azaz közel 20 éve az ÉNYKK Ipar utcai telephelyén várja sorsa jobbra fordulását.

A legendás Ikarus 66-os utódjaként emlegetett Ikarus 266-os típust 1972-ben kezdték el gyártani. Összesen 6681 darab készült belőle, melynek közel 80%-a idehaza talált gazdára. A Volán vállalatok százasával rendeltek a típusból, mellyel legfőképpen az Ikarus 31-es, 66-os és 630-as társaikat váltották le. Ennek köszönhetően a '70-es és a '80-as években a magyarországi közforgalmú járműállomány nagy részét ez a típus tette ki.
Magyarországon a legelterjedtebb altípus a 266.25 volt. Jellemzőjük az elől kétszárnyú, középen négyszárnyú harmonikaajtó, az egyharmad részben eltolható ablakok, valamint a farmotor és a laprugó.

Cikkünk főszereplőjét 1984-ben szerezte be a közlekedési társaság, mely akkor már Kisalföld Volán Vállalat néven működött. A busz BX 37-43 rendszámmal kezdte meg pályafutását a vállalatnál. Ez a jármű a volános szakma 4243. Ikarus 266-osa. 1990-ben rendszámozták át AFF-622-re, mely rendszámmal 1999-es selejtezéséig közlekedett.
Utolsó nagyobb szervizelése 1999 augusztusának utolsó napjaiban történt. Ekkor többek között a busz hűtőrendszerét javították, valamint motorolajat, hengerfejtömítést és ventilátor kuplungot is cseréltek. 1999. szeptember 7-én, kedden dolgozott utoljára menetrendi forgalomban. Utolsó napján 140 kilométert tett meg. A 266-os típustól a Kisalföld Volán szabadult meg először, az AFF-622 volt az utolsónak selejtezett darab a cégnél, melyet félre is tettek az utókornak. A laprugós jármű közel 20 éven át várta sorsa jobbra fordulását a győri telephely egyik füves területén, jelenleg úgy néz ki, nem hiába. 2017 szeptemberében az ÉNYKK munkatársai beindították az autóbuszt, ami önerőből hagyta el azt a helyet, ahol mintegy két évtizeden keresztül vesztegelt.

 


18 év után újra mozgásban.

 

A jármű többé-kevésbé jó állapotban van, azonban egyes részeit az idő vasfoga nem kímélte. Sokat rontott a helyzetén, hogy nem betonon, hanem egyenletlen, füves területen a szabad ég alatt állt. Ennek ellenére az elvárhatónál jóval többet mutatott, s ez némi bizakodásra adhat okot. Bár további sorsáról egyelőre nem döntöttek, ugyanakkor annyi biztos, hogy az AFF-622 szépen duruzsol, s készen áll arra, hogy egy kis anyagi- és munkaidő ráfordítást követően nosztalgiabuszként szolgáljon a jövőben.
 

 
Az utasok és az autóbuszvezető helye.

Az ÉNYKK-s szerelők próbaköröket is tettek vele a telepen, majd egy betonos területen állították le. Ezután a gyoribuszok.hu kamerája előtt indították el újból a gépet, ami kizárólag az alábbi videón tekinthető meg.
 

Az AFF-622 Rába D 2156 HM6U közvetlen befecskendezésű, soros, 6 hengeres fekvő dízelmotorral szerelt autóbusz, mely 81 főt szállíthat egyszerre.

-