FRISS HÍREK

Bombariadó Győrben

megjelent: 2009.02.18.

A Kisalföld Volán vezérigazgatója, Pócza Mihály szerint több mint 100 buszt érintett a helyszíni megállás. A bombariadó miatt több utas a megállókban rekedt. A hideg, szeles időben volt aki 1 órát várt a buszára. A tényeket a rendőrség szóvivője Kálmán Gabriella is megerősítette. Rendőrök szállták meg az egész várost. Marcalvárosban, Adyvárosban, a Révai utcában és a Kisalföld Volán Ipar utcai telephelyén is rendőrök vizsgálódtak a bomba után. A rendőrség 112-es segélyhívójára jelentette be egy eltorzított férfihang: bombát helyezett el az egyik Kisalföld Volán Zrt. helyi járatú buszán. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a hívás a József Attila úti nyilvános fülkéből érkezett. Az ügyelet, amellett, hogy azonnal értesítette a busztársaságot, az összes szolgálatban lévő rendőrt vissza-, a szolgálatot leadókat pedig berendelte.

A Kisalföld Volán forgalomirányítása azonnal leállította a buszokat. Voltak járatok, amelyeknek a városrészi decentrumokban kellett megvárni a bombakutatókat, másoknak abban a megállóban, ahol éppen tartottak. A buszközlekedés lebénult Győrben, s kék villogóval, szirénázva a helyszínekre siető járőrautóktól lett hangos. Pócza Mihály elmondta, felháborítónak tartja, hogy valaki ilyennel szórakozik, s a munkából hazasiető embereknek ezzel bosszúságot okoz. A belvárosban veszteglő buszok már este 7 óra körül tovább indulhattak, akkor már csak a hosszabb útvonalon közlekedő járatok – mint például a 11-es busz – kint rekedt járműveit kellett átvizsgálni. A robbanószerkezet keresését 15 bombakutató és több mint 40 rendőr végezte. A keresés este 7 óra 50 perckor ért véget, bombát nem találtak.

-