FRISS HÍREK
Új buszok a régióban - autóbuszparkjának közel 5%-át lecseréli az ÉNYKK
megjelent: 2016.08.19.
Az idei év egyik
legjelentősebb hazai buszbeszerzését valósítja meg az
Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Mintegy 61 darab Credo
autóbusz áll forgalomban augusztusban a régióban. Ezzel a beszerzéssel
autóbuszparkjának közel 5%-át cseréli le az ÉNYKK, így a helyközi
járműállomány átlagéletkora 14 évről 12,6 évre csökken.
Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. ez év májusában
hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást 61 darab autóbusz pénzügyi
lízingszerződés keretében való beszerzésére. A pályázatban részt vevő
társaságok közül a Budapest Lízing Zrt. és a Kravtex-Kühne Csoport, a Credo
autóbuszok gyártója tette a legkedvezőbb ajánlatot a Credo Econell és Credo
Inovell modellek különböző változataival.
A tizenkét méter
hosszúságú, EEV és EURO VI emissziós besorolású motorral szerelt autóbuszok
mindegyike kényelmes ülésekkel, modern utasinformációs rendszerrel, valamint
klímával szereltek. A járművekben található nyomatékváltó a ZF cégcsoport
terméke. Credo Econell-ből 19 darab, Credo Inovell-ből 42 darab érkezik a
régió üzemegységeihez. Az Econellek ajtóképlete 2-2-0, míg az Inovell
típuscsaládon belül 1-1-0 és 1-2-0 ajtóképletű járművekkel is
találkozhatunk; előbbi megnevezése a "Credo Inovell IC 12", utóbbié a
"Credo Inovell EC 12". Az Econell buszokon 44 darab ülőhely található, míg
26 darab Inovell 52 db ülőhellyel, további 16 darab Inovell pedig 50 db
ülőhellyel készült. Az Inovellek között két EURO VI emissziós besorolású
motorral szerelt autóbuszt is találunk, melyek 2014-ben
tesztbuszként már jártak az ÉNYKK
Győr-Moson-Sopron megyei területén. Az új Credo buszok mindegyike az
egységes ÉNYKK-s flottaszínben pompázva, a tervek szerint legkésőbb
szeptemberig állnak forgalomba a régió útjain.
Felmatricázott, útra kész
Inovell
Az ÉNYKK ezúttal egyenlő arányban osztja el az új járműveket Győr-Moson-Sopron,
Vas, Veszprém és Zala megye között. Győr-Moson-Sopron megyében 16 darab, míg
Vas, Veszprém és Zala megyében 15-15-15 darab új Credo fiatalítja a
járműállományt,
üzemegység és típus szerint a
következők.
megye | üzemegység | típus | rendszám | jellemző viszonylat |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell EC 12 | MYR-686 | Győr-Sikátor; Győr-Lébény |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell IC 12 | MYR-721 | Győr-Rábapatona; Győr-Mór |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell IC 12 | MYR-722 | Győr-Sikátor; Győr-Bakonyszentlászló |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell IC 12 | MYR-742 | Győr-Hédervár; Győr-Kisbér |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell IC 12 | NUD-419 | Győr-Bábolna; Győr-Pápa |
Győr-Moson-Sopron | Győr | Credo Inovell IC 12 | NUD-420 | Győr-Vámosszabadi; Győr-Balatonfüred |
Győr-Moson-Sopron | Sopron | Credo Inovell EC 12 | MYR-687 | Sopron-Sopronhorpács |
Győr-Moson-Sopron | Sopron | Credo Inovell IC 12 | MYR-723 | Sopron-Zsira-Szakony; Sopron-Lövő-Iván |
Győr-Moson-Sopron | Kapuvár | Credo Inovell EC 12 | MYR-691 | Sopron-Győr |
Győr-Moson-Sopron | Kapuvár | Credo Inovell IC 12 | MYR-727 | Sopron-Győr |
Győr-Moson-Sopron | Csorna | Credo Inovell EC 12 | MYR-690 | Csorna-Győr |
Győr-Moson-Sopron | Csorna | Credo Inovell IC 12 | MYR-724 | Szany-Győr |
Győr-Moson-Sopron | Csorna | Credo Inovell IC 12 | MYR-725 | Földsziget-Győr |
Győr-Moson-Sopron | Mosonmagyaróvár | Credo Inovell EC 12 | MYR-688 | Mosonmagyaróvár-Ásványráró |
Győr-Moson-Sopron | Mosonmagyaróvár | Credo Inovell EC 12 | MYR-689 | Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom |
Győr-Moson-Sopron | Mosonmagyaróvár | Credo Inovell IC 12 | MYR-726 | Mosonmagyaróvár-Győr |
Vas | Szombathely | Credo Econell 12 | MYR-657 | Csepreg-Szombathely-Bük |
Vas | Szombathely | Credo Inovell IC 12 | MYR-715 | Szombathely-Győr |
Vas | Szombathely | Credo Inovell IC 12 | MYR-716 | Szombathely-Zalaegerszeg |
Vas | Szombathely | Credo Inovell IC 12 | MYR-740 | Szombathely-Zalaegerszeg |
Vas | Szombathely | Credo Inovell IC 12 | MYR-741 | Szombathely-Zalaegerszeg |
Vas | Sárvár | Credo Econell 12 | MYR-660 | Sárvár-Tompaládony-Bük |
Vas | Sárvár | Credo Inovell IC 12 | MYR-717 | Szombathely-Keszthely-Nagykanizsa |
Vas | Sárvár | Credo Inovell IC 12 | MYR-718 | Sárvár-Zalaegerszeg |
Vas | Celldömölk | Credo Econell 12 | MYR-661 | Szergény-Celldömölk-Jánosháza |
Vas | Celldömölk | Credo Inovell IC 12 | MYR-719 | Szombathely-Sopron |
Vas | Körmend | Credo Econell 12 | MYR-663 | Kétvölgy-Szentgotthárd-Körmend |
Vas | Körmend | Credo Inovell IC 12 | MYR-720 | Szentgotthárd-Sopron |
Vas | Szentgotthárd | Credo Econell 12 | MYR-662 | Pinkamindszent-Körmend-Őriszentpéter |
Vas | Kőszeg | Credo Econell 12 | MYR-658 | Ólmod-Kőszeg-Szombathely |
Vas | Vasvár | Credo Econell 12 | MYR-659 | Püspökmolnári-Vasvár |
Veszprém | Veszprém | Credo Econell 12 | MYR-669 | Veszprém-Herend |
Veszprém | Veszprém | Credo Econell 12 | MYR-670 | Veszprém-Zirc |
Veszprém | Veszprém | Credo Econell 12 | MYR-671 | Veszprém-Balatonalmádi |
Veszprém | Veszprém | Credo Econell 12 | MYR-672 | Veszprém-Balatonalmádi |
Veszprém | Pápa | Credo Econell 12 | MYR-673 | Zirc-Pápa-Veszprém |
Veszprém | Pápa | Credo Econell 12 | MYR-674 | Pápa-Szany |
Veszprém | Pápa | Credo Econell 12 | MYR-675 | Pápa-Veszprém |
Veszprém | Ajka | Credo Inovell IC 12 | MYR-735 | Ajka-Esztergom |
Veszprém | Ajka | Credo Inovell IC 12 | MYR-744 | Ajka-Pécs |
Veszprém | Tapolca | Credo Inovell IC 12 | MYR-736 | Tapolca-Budapest |
Veszprém | Tapolca | Credo Inovell IC 12 | MYR-737 | Tapolca-Keszthely |
Veszprém | Várpalota | Credo Inovell EC 12 | MYR-694 | Várpalota-Veszprém |
Veszprém | Sümeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-738 | Sümeg-Budapest |
Veszprém | Dudar | Credo Inovell EC 12 | MYR-693 | Zirc-Veszprém |
Veszprém | Balatonfüred | Credo Inovell IC 12 | MYR-739 | Balatonfüred-Budapest |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Econell 12 | MYR-664 | Zalaháshágy-Zalaegerszeg |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Econell 12 | MYR-665 | Zalaháshágy-Zalaegerszeg |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-728 | Zalaegerszeg-Győr |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-729 | Lenti-Zalaegerszeg-Győr |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-730 | Zalaegerszeg-Szeged |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-731 | Zalaegerszeg-Szeged |
Zala | Zalaegerszeg | Credo Inovell IC 12 | MYR-743 | Zalaegerszeg-Székesfehérvár |
Zala | Nagykanizsa | Credo Econell 12 | MYR-666 | Gelse-Nagykanizsa; Nagykanizsa-Szepetnek |
Zala | Nagykanizsa | Credo Inovell IC 12 | MYR-732 | Nagykanizsa-Gyékényes; Nagykanizsa-Nagybakónak |
Zala | Nagykanizsa | Credo Inovell IC 12 | MYR-733 | Becehely-Nagykanizsa; Nagykanizsa-Letenye |
Zala | Keszthely | Credo Econell 12 | MYR-667 | Nemesbük-Hévíz-Keszthely |
Zala | Keszthely | Credo Econell 12 | MYR-668 | Hévíz-Keszthely-Balatongyörök |
Zala | Keszthely | Credo Inovell EC 12 | MYR-692 | Zalaszentgrót-Kehidakustány-Keszthely |
Zala | Lenti | Credo Inovell EC 12 | MYR-695 | Magyarföld-Csesztreg-Rédics; Lenti-Szombathely |
Zala | Lenti | Credo Inovell IC 12 | MYR-734 | Lenti-Bükfürdő |
A hetekben rendszerbe álló fenti,
több tucatnyi Credo busznak köszönhetően lehetősége nyílik az ÉNYKK-nak, hogy frissítse
helyközi és távolsági állományát, régebbi buszaitól megváljon,
selejtezze azokat. A
selejtezésre kerülő buszokról egy későbbi cikkben olvashattok majd bővebben.
A frissen beszerzett járművek már bekerültek az
állományi listákba,
azok mindegyike aktualizálásra került. Aki kíváncsi a fenti 61 darab
autóbusz alvázszámaira (VIN),
az az
info@gyoribuszok.hu e-mail címen érdeklődhet utánuk
legkésőbb 2016. szeptember 1-ig.
-